2012. március 28., szerda

Büszkeség




Egy igen kedves barátnőnket a március 15-i rendezvénysorozat alkalmával Gödöllő városért díjjal tüntették ki munkásságának elismerése jeléül.
Még tavaly nyáron megkért, hogy vannak neki türkiz ásványai, készítsek belőlük valamit. Nem szeretek más anyagával dolgozni, először nem is akartam belemenni, végül mégis elhoztam az ásványokat.
Folyamatosan a fejemben volt, hogy kellene már készíteni belőlük valamit, de nem jött az ihlet. A múlt pénteken beszéltünk telefonon, s ismételten -immár nem először- rákérdezett, hogy vajon mikor lesz már ékszer a türkiz ásványokból. A beszélgetéseink után persze mindig lelkiismerete furdalásom támad, hogy na, még mindig nincs semmi....Egyszerűen nem tudok nekiállni, vannak ötletek a fejemben, de még nem áll össze teljesen a kép...
S ekkor elkezdtem a saját anyagaimból a képen látható karkötőt és gyűrűt, s készítése közben folyamatosan ő járt a fejemben. Mikor kész lett, egyből éreztem, hogy ez nem az enyém, hanem az övé. A díjátadás megünneplése az elkövetkezendő hetekben lesz, s arra gondoltam, ezt kapja majd ajándékba. Ehhez az elgondolásomhoz egészen 2 napig tudtam tartani magam, tovább nem, s odaadtam! Nagyon nagy volt az öröm, talán én örültem jobban, hogy tetszik neki -mégha nem is az ő ásványiból készült-, s igazi meglepetést tudtam szerezni vele!

Jaycee minta

10 megjegyzés:

Alma írta...

Olyan jók az ilyen pillanatok az életben! Igaz öröm a másik arcán- kell ennél több? Nagyon szép!

Edit írta...

Nagyon szép!!

Bebi írta...

Gyönyörű!!!!
Ezt én is szívesen viselném!:)

Farci írta...

Szépre sikeredett! :)))

norono írta...

gyönyörű!!!

Berzsi írta...

Nagyon köszönöm!

Bisaneta írta...

Es precioso!!!

LUCY írta...

Fantàstico, hermosos trabajos.....saludos....

Sviro (Ildi) írta...

Gyönyörű lett. A színe is, de a formája sem mindennapi :)

Mar Bisutería írta...

que belleza es preciosa!!!!